Herboly Domonkos, aki az elnöki feladatokat látta el az elmúlt időszakban, nem jelöltette magát a következő elnöki ciklusra. Popa Péter, aki nem csak alapítója volt a most harminc éves szervezetnek, de kilenc évig ellátta az elnöki, majd később, a legutóbbi időkig a főtitkári feladatokat, szintén nem kívánt a továbbiakban részt venni az elnökség munkájában.

A most következő elnöki ciklusra ketten aspiráltak írásban benyújtott pályázatukkal. A közgyűlés végül az írásos anyagok megismerése és a szóbeli meghallgatás után Lendvai Györgyöt választotta meg elnöknek. Az elnökség további tagjai Gyüdi Sándor, Horváth Zsolt, Kiss Barna és Somogyi-Tóth Dániel. 

Az elnökség összetétele azt mutatja, hogy a vidéki zenekarok igazgatói kerültek túlsúlyba, ami feltételezhetően jótékony hatással lehet a vidéki és budapesti zenekarok finanszírozása közötti aránytalanságok csökkentésére.

A főtitkári feladatok ellátásáról az elnökség a későbbiek folyamán fog dönteni és  javaslatot tenni a közgyűlés felé.

Ugyancsak támogatta a tagság Kovács Gézának, a szervezet korábbi elnökének egyéni tagként történő meghívását, valamint általa a Szövetség képviseletét a nemzetközi szervezetekben.

A találkozón jelen volt Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia, valamint a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke, aki tájékoztatta a szimfonikus zenekarok képviselőit a szférát érintő, 2020. és 2021. években várható változásokról, valamint a kormányzati támogatások emelésére irányuló szándékáról.

A szakember – aki június 30-ig a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját tölti be – öt éven át irányíthatja a zenei együttest. A karmester a Dél-Alföld legjelentősebb zeneművészeti együttesének élén Lukácsházi Győzőt váltja. Gyüdi Sándor mellett Sándor Szabolcs karmester, zongoraművész pályázott a zenekar igazgatói posztjára.

Gyüdi Sándor Szegeden előbb a szegedi József Attila Tudományegyetemen – matematika-fizika szakon -, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Szegeden karnagyként és karmesterként több zenei együttes alapítója, illetve vezetője volt. 1999-től 2008-ig igazgató karnagyként irányította a Szegedi Szimfonikus Zenekart is, majd a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává választása után az együttes művészeti vezetőjeként dolgozott. Szakmai munkáját több kitüntetés mellett Liszt Ferenc-díjjal és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Ma már sajnálatos tapasztalat, hogy a magyar közoktatási intézményekben a tanárok a művészetek, ezen belül a zene megszerettetése, az interaktív közös zenélés vagy éneklés helyett többnyire a lexikális tudásanyag átadására koncentrálnak. Neves szakemberek szerint sem a tananyag felépítése, sem az oktatók képzettsége, felkészültsége, elkötelezettsége nem megfelelő, de legfőképpen a művészetek való élményszerű megismertetése hiányzik. Eközben a társadalomtudományi és az agykutatási  eredmények is azt támasztják alá, hogy a művészetoktatás a művészetekkel való foglalkozás elengedhetetlen a személyiségfejlesztés érdekében.

Mindannyiunk érdeke, hogy megtaláljuk azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek elősegíthetik az ifjúság látókörének kiszélesítését, igényszintjének növelését és mentális egészségének ápolását.

A közoktatásban tapasztalt hiányosságok, valamint az olyan kampányszerű ötletek, mint például a mindennapos éneklés rákényszerítése az iskolákra, ahol sem a személyi feltételek, sem pedig az ehhez szükséges alapok nem állnak rendelkezésre,  arra sarkallták a magyar szimfonikus zenekarokat, hogy az edukáció témájában rendezett konferencián vitassák meg, miként tudnának nagyobb részt vállalni a közoktatáson belül az ifjúság zenei nevelésében.

Pontosabban a jövő közönségének  a művészetekkel való szorosabb és élményszerű kapcsolata kiépítésében, hiszen a szimfonikus zenekaroknak a legnagyobb az eszköztára ahhoz, hogy a társművészetekkel együtt felvonulva olyan élő, akusztikus és vizuális élményekben tudják részesíteni a diákokat, amely irodalmi, történelmi és képzőművészeti alkotások bemutatásával  bővíti tudásukat és ápolja a mentális egészségüket. Törekvésük egyébként nem példa nélküli, hiszen Európa nagyzenekarai éppúgy több évtizedes, saját edukációs programokkal rendelkeznek, mint  a hazai együttesek némelyike.

Meglátásom szerint az e témában tett erőfeszítéseink csak akkor járhatnak sikerrel, ha az alábbi kérdésekben egységesen és kidolgozott elképzelésekkel tudunk fellépni a jogalkotók irányában:

1. Az agykutatási eredményeket is felhasználó felelős kultúrpolitikával, a tanórai kereteken kívül, komplex módon kell az ifjúságnak az értékes zene iránti nyitottságát megteremteni, ezért a most készülő nemzeti alaptantervbe (NAT) szükséges beépíteni az iskolák szervezett módon és meghatározott gyakorisággal történő hangversenylátogatásának kötelezettségét, illetve ennek technikai/órarendi megoldási lehetőségeit.
2. Ki kell építeni a szimfonikus zenekarok, az oktatási terület és a befogadó helyszínek közötti kommunikációs vonalat annak érdekében, hogy a létrehozott ismeretterjesztő/beavató produkciók tervezhetőek legyenek mind az iskolák, mind az előadók, mind pedig a hangversenytermek számára.
3. Az ifjúságnak csakis magas színvonalú, a társművészetek bevonásával, komplex és maradandó pozitív élményeket szerző programokat szabad közvetíteni. Ennek érdekében célszerű – akár pályáztatás útján – egy erre a célra létrehozott grémium bírálata alapján kiválasztani és anyagilag is támogatni azokat a programokat, amelyek alkalmasak az iskoláskorú gyermekek művészetekkel való kapcsolatának elmélyítésére, részben pótolva a tananyag (és az oktatók képzettségének) hiányait, ezzel is elősegítve a jövő koncertlátogató közönségének utánpótlását.
4. Lehetőség szerint létre kellene hozni egy olyan edukációs központot, ahol oktatási céllal állandó jelenlétet biztosítanának művészeti ágak számára. Képzőművészeti kiállítások, műhelyek, valamint színházi és zenei, vagy összművészeti beavató előadások számára. Mintegy a Csodák Palotája mintájára, a „művészetek otthona” címmel.

Szükséges megteremteni az előadások technikai hátterének anyagi bázisát, figyelembe véve többek között például a nagy befogadóképességű helyszínek bérleti díjait, amit a zenekarok saját forrásaikból nem tudnak kigazdálkodni. (Popa Péter)

Rádiózenekarok a Brit Zenekari Szövetség fókuszában

Az idén hetven éves Brit Zenekarok Szövetsége ( ABO) január 24-26. között tartotta éves kongresszusát Cardiffban. Ezek a kongresszusok rendszerint messze túlmutatnak a szigetország zenekarai belügyeinek megvitatásán. Idén is számos európai, ázsiai és tengerentúli résztvevő – közel négyszáz fő!-  gazdagította az „Együttműködés” ( Collaboration) mottója alatt megtartott, nagy közérdeklődésre számot tartó szakmai és művészetpolitikai téma körüli előadást, vitát… Jellemző, hogy  a rendkívüli szakmai érdeklődés mellett  –  mint idén is – kormányzati szintű személyiségek is ellátogattak a welszi főváros öbölparti „Müpájába”. Néhány cím az egyes napirendekből: „Nemzetközi együttműködés”, „Az együttműködő muzsikus- egészség és jó közérzet”, „Együttműködő tanulás- hatékony partnerség, „Az  együttműködő közönség”, „Az együttműködés művészete”, stb. ( bővebben itt lehet olvasni a programokról:  http://abo.org.uk/connecting/annual-conference/conference-archive.aspx

Kovács Géza, mint a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek igazgatója, szövetségünk elnöke, egyben az ABO brit zenekari szövetség magyar testvérszervezetének elnöke, meghívást kapott a kongresszus BBC- szekciójába „Az együttműködő rádiózenekar” témájában. A BBC más vezetői mellett beszélgetőpartnerei voltak Sir Alan Davey, a „ BBC Bartók adója”, a Radio 3 főszerkesztője, Jonathan Kanagasooriam a közönségszervezés főszerkesztője, Helen Heslop a Proms  menedzsere,  Susanna Simmons,a  BBC Symphony Orchestra igazgatója. A felkérés elsősorban a rádiózenekarok történetének, és a jelenlegi európai helyzetkép ismertetésére vonatkozott. Az alábbiakban előadásának rövidített magyar fordítását adjuk közre, amelynek eredeti változata 2018 január 26-án Cardiffban, a Brit zenekarok Szövetsége éves kongresszusán  hangzott el és megtalálható az ABO honlapján a fenti címen.

A LEGNAGYOBB KONCERTTERMEK ÁLLANDÓ LAKOSAI

Rádiózenekarok Európában

Elhangzott: 2018 január 26-án Cardiffban, a Brit zenekarok Szövetsége éves kongresszusán

A rádiózenekarokról nehéz úgy beszélni, ha nem ismerjük azokat a körülményeket, melyek segítették megszületésüket. A 19. század végére az emberiség több álma vált valóra: megszülettek a hang és képrögzítés, a telekommunikáció alapvető eszközei. Edison fonográfja, Bell telefonja, a Lumiére testvérek filmje várta a 20. századot.

A szórakoztatás és a tudomány fellendítette a fonográfhengerek forgalmát, a telefonkészülékek egyre jobb minőségben szállították egyre nagyobb távolságokra a hangot, a zenét. A századfordulóra Nikola Tesla, Guglielmo Marconi és Alexandr Popov egymástól függetlenül találták fel  a rádió közvetlen elődjét, szikratávírót.

Az első rádióadást, amely emberi hangot közvetített, Lee de Forest valósította meg 1910. január 12-én. A Tosca előadását közvetítette a Metropolitan operaházból! Az adást néhány száz készülékkel hallgatták. Tehát: az első rádióadás zenei közvetítés volt!

Amerikai és angol tudósok 1920-ra kidolgozták a mai rádiók elvén alapuló készüléket, amely emberi hang és zene továbbítására is alkalmas volt. Az első kereskedelmi rádióadó, a KDKA 1920-ban, a Pennsylvania állambeli  Pittsburgben kezdte meg működését. Az RCA 1929-ben kezdte meg rendszeres műsorszolgáltatását. Nagy Britanniában 1922-ben, Budapesten már 1925. december 1-jén elindult a rádióadás.

A rádióadások tartalmának struktúrája hamar kialakult: hírek, időjárás, sporthírek, rádiójátékok, szépirodalom, tudományos ismeretterjesztés, szórakoztatás és persze zene, zene, zene.

A technikai színvonal eleinte megnehezítette a zenei közvetítéseket. Gyenge minőségű, szűk karakterisztikájú mikrofonok álltak csak rendelkezésre, a frekvenciaátvitel alacsony volt, nem beszélve a kezdeti rádiókészülékek, fejhallgatók szerény minőségéről. Ám a rádiókban szólt a zene! Megbízható és megfelelő minőségű hangrögzítés hiányában eleinte csak élő zenét lehetett hallani. Nem egyszer jelentős művészek fáradtak be a kezdetleges stúdiókba, hogy játékukkal elkápráztassák a rádióhallgatókat.

Ám hamarosan kiderült, nagy az igény olyan művek előadására, melyekhez szimfonikus zenekar szükséges, így az egyre nagyobb bevételre szert tevő rádiótársaságok már a ’20-as évek közepétől saját szimfonikus zenekarokat hoztak létre. Fő műsorszámmá váltak a stúdiókoncertek, melyek idővel emberek milliói számára jelentettek élményt.

Hamar kiderült, hogy a mikrofon szigorúbb, mint egy jótékony akusztikájú koncertterem: csak kiváló minőséget tűr meg és még a legkisebb hibákat is felnagyítja. Így aztán a rádiózenekarok csak a legjobb muzsikusok között válogattak. A rádiózenekarok első aranykora a ’30-as és ’40-es évekre tehető, amikor többnyire élő koncertjeikkel juttattak értékes zenét palotába és kunyhóba. A második aranykorszak a ’60-as és részben a ’70-es években volt, amikor a hangrögzítés fejlődésének eredményeként szalagra, illetve lemezre vették fel a klasszikus törzsrepertoárt, majd sajátos küldetésük részeként egyre nagyobb szakértőivé váltak a kortárs zene előadásának és felvételének.

A 20. század közepére alig volt Európában közrádió, melynek ne lett volna saját zenekara, hangfelvételre és akár nyilvános koncertre is alkalmas stúdióval.

A ’40-es évek végétől egyre jobban elterjedő televíziózás csak növelte a rádiózenekarok iránti igényt.

A ’80-as évekre a technika fejlődése azonban egyre gyakrabban kérdőjelezte meg a rádiózenekarok létének szükségességét. A digitális technika térhódítása, a koncerttermi közvetítések egyre magasabb technikai színvonala, a CD-k elterjedése, egy-egy szög volt a rádiózenekarok koporsójában.  A ’90-es évekre több rádiózenekart összevontak, vagy megszüntettek. ( Pl. Olaszországban a Római, a Nápolyi és a Milanoi Rádiózenekart összevonták, jelenleg egy, a Torinói működik csak. Megszűnt a Netherland Radio Symphony és a BBC is megszüntette néhány zenekarát. )

Napjainkra úgy tűnik, stabilizálódott helyzetük. Három, az átlagostól eltérő jellemzőjük: a felvételi rutin, a ragyogó lapról olvasási készség és a kortárs zenében való jártasság különös értéke szinte minden rádiózenekarnak. E képességek elismerése is közrejátszhatott abban, hogy a közmédiumok vezetői nem szorgalmazták további megszüntetésüket. Emellett a rádiózenekarok a közönség körében töretlenül népszerűek, koncertjeik rendszerint telt házasok, műsoraik hallgatottsága több mint bíztató.

Sokat jelentett a megújulásban, hogy számos rádiózenekar a korábbiaknál aktívabban veszi ki részét az edukációban, az iskolán kívüli zenei nevelésben.

Jelenleg Európában, Dublintól Moszkváig, Madridól Osloig 49 rádiózenekart tartunk számon. Kiemelkedően nagy számú, 14 rádiózenekar működik Németországban és a UK – még megszüntetett 4 zenekara után is – 5 BBC-zenekarral büszkélkedhet.

Magyarországon 1943 óta működik a közmédia által fenntartott Rádiózenekar, melynél – egy korábbi hullámvölgyet követően, kormányzati szándékkal – épp a közelmúltban kezdődött el egy fejlesztés.

Hogyan tagozódnak be a rádiózenekarok országaik zenei életébe? E zenekarok rendszerint prémium kategóriások, velük szemben mind a közönség, mind a hazai és nemzetközi piac bizalma nagy. Így gyakorlatilag minden rádiózenekar aktív szereplője a stúdión kívüli hangversenyéletnek is. Saját hangversenysorozatokkal, fesztiválfellépésekkel, belföldi és nemzetközi hangversenykörutakkal veszik ki részüket a koncertéletből. Finanszírozásuk országonként változhat, de Európában mindenütt közpénzből tartják őket fönn. A kontinensen jelentős feszültségek a pénzügyi támogatás miatt más zenekarokkal szemben kevéssé tapasztalhatók. Ismereteim szerint a UK-ban főleg a self-governing, freelance zenekarok érzik néha úgy, hogy a stabilabb finanszírozású  BBC zenekarok az ő vadászterületükre tévednek.

Ha ez így van, ebben a vitában bíró semmiképp nem szeretnék lenni. Csupán arra szeretnék utalni, hogy a közönség a legfőbb haszonélvezője a kegyeiért folytatott küzdelemnek. Mindannyian a közönségért vagyunk, hiszen az ő adójukból tartják fent együtteseinket, az ő pénzükért kelnek el koncertjegyeink. Hát harcoljunk kegyeikért! Azt pedig képtelenségnek tartanám, ha bármi módon megakadályoznák a rádiózenekarokat, hogy a közönséggel ne csak a hangszórókon keresztül, hanem személyesen is találkozzanak.

A rádiózenekarok jövője, mint minden e földön, kevéssé jósolható meg. Véleményem szerint a fent említett specialitásaik – felvételi rutin, bravúros kottaolvasás, kortárs zenei jártasság, prémium kategóriás minőség – garanciát nyújtanak további működésükre. Garancia az is, hogy a közmédiumok döntéshozói tisztában vannak a rádiózenekarok rendkívüli értékeivel és népszerűségével.  Ez alkalommal nem esett szó a rádiókórusokról és a rádió gyermekkórusokról. Ezek az együttesek szorosan összekapcsolódnak a rádiózenekarok működésével. Róluk egy más alkalommal szívesen beszélek. Ha máskor nem, egy novemberre tervezett, Budapesten megtartandó konferencián, melynek témája a közszolgálati médiumok által fenntartott zenei együttesek múltja, jelene és jövője. A konferenciára természetesen meghívunk minden EBU-tagszervezetet, de szándékunkban áll az ABU érdeklődő tagjait is meghívni és természetesen szívesen látunk minden érdeklődőt.

Az európai rádiózenekarok gazdag, magas színvonalú és sokszínű munkáját szemlélve idézzük meg Edison, Bell, Tesla, Marconi, Popov, Lee de Forest, a Lumiére testvérek és mindazok szellemét, akik megnyitották az emberiség előtt a telekommunikáció kapuit! Reméljük, elégedetten néznek le ránk égi laboratóriumaikból és velünk élvezik a rádiózenekarok gyönyörű játékát. (Kovács Géza)

Az évad legjobb zenekari művészei

Budafoki Dohnányi Zenekar:

Kalla-Tóta Hajnalka, II. hegedű, szólemvezető,

és Villányi Péter oboaművész

Kodály Filharmonikusok Debrecen:  Héra András, kürtművész

MÁV Szimfonikus Zenekar: Kőrösy Miklós, oboaművész, szólamvezető

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara: Nathan Giem, hegedűművész, koncertmester

Nemzeti Filharmonikus Zenekar: Herendiné Szekeres Gizella hegedűművész

Óbudai Danubia Zenekar: Tekula Endre, kürtművész, szólamvezető 

Pannon Filharmonikusok – Pécs: Varga Ferenc, kürtművész, szólamvezető

Savaria Szimfonikus Zenekar: Lővey Márk, trombitaművész

Szegedi Szimfonikus Zenekar: Kálmán Csaba, mélyhegedűművész, szólamvezető

Az évad legjobb énekkari művészei

Kodály Kórus Debrecen: Benczédi Hunor Lehel

A Magyar Rádió Énekkara: Nádasdi János

Nemzeti Énekkar: Gáspár István, basszbariton énekművész

A tanácskozásra az EMMI Kultúráért-, illetve Köznevelésért Felelős Államtitkárságáról, az MMA-tól, az új nemzeti alaptanterv (NAT) kialakításán dolgozó munkacsoportból, a Filharmóniától, a Zeneakadémiáról éppúgy érkeztek képviselők, mint a szövetség tagszervezeteinek részéről. Így a konferencián valóban megszólalhatott minden érintett fél, hangot kaphatott minden vélemény, ami a kérdések kapcsán megfogalmazódott.

A beszélgetést Kovács Géza, az MSZZSZ elnöke moderálta. Köszöntőjében idézte Kodály Zoltánnak azt a gondolatát, ami a Százéves terv című, 1947-es írásában áll: „Jósolni nem tudunk, de ha a szaktanítás elve 1968-ra, száz évvel a népiskolai törvény születése után megvalósul az életben is: bizton remélhetjük, hogy mire 2000-et írunk, minden általános iskolát végzett gyermek folyékonyan olvas kottát. Nem nagy vívmány. De ez csak külső jele lesz annak, ami addigra bizonyosan kifejlődik, s ami akkor majd joggal viseli nevét: a magyar zenekultúrának.” Ez a morális inspiráció volt a felütése annak a közel három órás beszélgetésnek, amely a mottóban meghatározott két témát igyekezett körbejárni.

A konferencia első felében öt meghívott előadó foglalta össze 10-15 percben az általa tapasztaltakat, majd kerekasztal-beszélgetésre került sor.

Elsőként Záborszky Kálmán, a Zuglói Filharmónia képviselője kapta meg a szót. Egy rövid bejátszással szemléltette, milyenek azok a hangversenyek, amik az ő szervezésében zajlanak Zuglóban. Ezek az – ingyenes – hangversenyek hét éve tartanak a kerületben.

A kezdeti ellenállást, amelyet a tanórák elmaradása okozott a pedagógusok körében, személyes beszélgetések során győzte le. Hangsúlyozta, hogy az első ilyen alkalom után – és ezeknek az alkalmaknak zenei, irodalmi, akár tánc- vagy cirkuszművészeti vonatkozásai is vannak – maguk a „nem érdeklődő” diákok kérték, hogy legyen folytatás.

Hámori Máté, aki Óbudáról érkezett, egy hasonlóan jól működő gyakorlatról számolt be. Felvetette, hogy nagyobb hatással van a gyerekekre a méltó környezetben tartott előadás, ezért lehetőség szerint nem a tornatermekben kellene koncerteket adni, de a semminél még egy átmeneti megoldás is jobb. Véleménye szerint intenzívebb kapcsolatot kellene kiépíteni az oktatás szereplői és a zenekarok között, mert a jó szándék csak a pedagógusok – illetve a pedagógiai tárgyú döntést meghozók – segítségével lehetséges. Mélyebb élményt tud adni az a hangverseny, amire felkészítik a diákokat, és amiről utána is beszélgetnek, mint egy olyan, aminek értelmezését és befogadását a gyerekekre bízzák.

Hollerung Gábor szomorúbb gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal: a koncerteket sokszor nem azok hallgatják, akiknek kellene, akiknek igazán szólnak. Véleménye szerint a mai gimnazisták jelentős része elveszett a zene számára; a közhangulatból nagyon hiányzik a motiváció, a zenei tevékenységek, például kóruséneklés elfogadása. A ma működő énektanítás egyre kevésbé alkalmas élményközvetítésre. A tanárok között kevés a szakképzett, vagy ha van is, a véleményét nem fogadják el, kezdeményezéseit nem segítik. Nem pusztán hozzárendelt anyagiakra lenne szükség, hanem arra: az irányító testület koordinálja a zenével kapcsolatos szándékokat, kezdeményezéseket, teremtsen intézményes feltételeket.

Negyedszer Lukácsházi Győző szólalt fel, aki BonBon Matiné sorozatával a gyakorlatban is rengeteget tett azért, hogy zene-közelbe vigye a fiatalságot. Ő azt a gondolatot hangsúlyozta, hogy a rendszeres élmény a dolgok kulcsa, egy-egy alkalom nem változtat a gondolkodásmódon, a zene megítélésén. Szegeden módszeresen egymásra épülnek a gyermekeknek szóló zenés események: az ovisok betekintő-, hangszer-próbálgató élményétől az első mesekoncerten át, majd  a szülő-gyermek párosoknak szóló koncertek után az iskolások is megkapják az egyórás koncertet délidőben, míg eljutnak arra a szintre, hogy egy teljes esti hangversenyt meg tudjanak hallgatni. Fontos, hogy motivált előadók játsszanak; azt is határozottan kijelentette, hogy 6-9 éves kor között dől el, milyen viszonya lesz a gyerekeknek a zenével.

Az utolsó meghívott előadó Lendvai György volt, aki már a várandós édesanyák számára is koncertsorozatot indított. Ezek a szülők újszülöttjeikkel is igényelték a komolyzenei koncertet, és a kicsit nagyobbak unoka-nagyszülő párosok számára összeállított programokat hallgathatnak náluk. Az ifjúsági koncerteket illetően: véleménye szerint egy gyerek nem lehet annak a kiszolgáltatottja, hogy a pedagógusnak van-e kedve elvinni őt hangversenyre; ezeknek a koncerteknek szervezetten és tanítási időben kell zajlania. Még így is további kérdéseket vet fel a terembérlet, az esetleges kivonulás lebonyolítása, finanszírozása.

A beszámolókat követően a konferencia résztvevői kérdéseket tehettek fel, véleményt alkothattak az elhangzottakról. Elsőként Verebélyi Ákos, a váci tankerület vezetője élt a hozzászólás lehetőségével.

Ő pártolja és támogatja a hangversenyre járást, ám aggodalmát fejezte ki az iskolai tananyagot illetően; saját tapasztalatai a zenetanításban arra mutattak, hogy könnyebb a gyermekek által ismert anyagokon keresztül megszólítani őket. Mogyorósi Attila, a Közép-Pesti tankerület képviselője rámutatott, hogy amennyiben egy iskolai programon való részvétel kötelező, úgy nem lehet pénzt kérni az azon való részvételért. Ennek ellenére van lehetőség arra, hogy szervezetten és iskolai időben menjenek hangversenyre a gyerekek, a szakmai dologi keret terhére.

Dr. Váradi Judit, a Debreceni Egyetem docense érdekes gondolatokat fűzött az elhangzottakhoz: az ő működési területén pontosan akkor kezdődtek az ifjúsági hangversenyek, amikor a lecsökkentett énekóra-szám miatt a pedagógusok kétségbeesetten fordultak hozzá segítségért. Keresték, hogyan tudnának több időt tölteni zenével a növendékeik, és a megoldás egyik útja volt, hogy látogassanak koncerteket. A térséget mára behálózzák az ifjúsági hangversenyek, ám koncertpedagógiai szakemberként olyan dolgokkal is szembesül, amikkel a zenekarok esetleg nem találkoznak: egy nemrég készült felmérés alapján a nyugat-európai gyermekek körében a komolyzene kedvelési aránya mindössze 3%. Akik a nehézségek ellenére hangversenyre hordják a gyerekeket, azoknak egy része arra panaszkodik, hogy a programok összeállításakor nem veszik figyelembe az életkori sajátosságokat. Sajnálatos tény, hogy kevesen értelmezik helyesen a 2012-es NAT-ban megfogalmazott ajánlást: az ének-zenei oktatás része a koncertpedagógia, vagyis az élőzenei élmény. Dr. Váradi Judit összefoglalójában hangsúlyozta, hogy alulról is, felülről is építeni kell ezt a gyakorlatot, mert máshogy nem találkoznak az igények a lehetőségekkel.

Erre reagálva Szamosi Szabolcs vette át a szót, aki a Filharmónia Magyarország képviseletében ismertette az általa irányított szervezet eredményét. Elmondta, hogy kétszáz településen körülbelül 1000 hangversenyt szerveztek összesen mintegy 300 000 gyerek számára (a honlapjukon: 250 000 iskolás korú gyerek számára, a szerk.), de országos szinten nagyok az eltérések. Kisebb település kicsi hangversenytermében kisebb a koncertezési hajlandóság, mint nagyobb, jelentősebb helyszíneken. Költségvetésük szerint 50 000 forintot fordíthatnak egy hangverseny költségeire, ami ismerve a szimfonikus zenekarok mozgatásának, vagy egyáltalán: szerepeltetésének költségeit, a lehetőségeik végső határára sodorta őket. Nem tudják kigazdálkodni a jó moderátorok szerepeltetésének díját, ami a minőség rovására megy.

Szervesen kapcsolódott ehhez Farkas Pálnak, a Regionális Zenekarok Szövetsége elnökének hozzászólása: Nógrád megyében már nem tudták finanszírozni a filharmóniai koncerteket, komoly gond van a megvalósítással, amit az is nehezít, hogy az egyes zenekarok konkurenciát jelentenek egymás számára. Elengedhetetlen a szervezettség, az intézményes háttér, az irányítás, különben azok a kísérletek is kudarcba fulladnak, amik még működhetnének, eredményre vezethetnének.

Az MMA-t képviselő dr. Solymosi Tari Emőke a minőséget, a magas nívót emelte ki a szempontok közül: a zuglói összművészeti élmény a kivetített tudnivalókkal, a képekkel, hangokkal, versekkel, tánccal olyan komplex élményt nyújt, amit az életkori sajátosságok figyelembevételével alakítanak ki alkalomról alkalomra. Lendvai György gondolatát folytatva kijelentette, hogy a szülők hajlandóságán sem múlhat, részesül-e a gyermek ilyen élményben. Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy évente többször, szervezetten menjen hangversenyre az összes diák.

Maróti Emese, aki dr. Csépe Valéria miniszteri biztos képviseletében érkezett,

köszönetét fejezte ki a megszólalóknak, mert véleménye szerint az új nemzeti alaptanterv pontosan ilyen célok mentén készül: élményszerű tudást akarnak adni a gyerekeknek a lehető legkorábban. Ha közös a szándék, akkor már csak a közös platformot kell megtalálni, amihez az MSZZSZ segítségét kérte, illetve arról érdeklődött, az egész ország lefedhető-e a zenekarok tevékenységével.

Kovács Géza és Popa Péter biztosította őt arról, hogy mind a titkárságon keresztül, mind a honlapon át minden pedagógus vagy oktatási döntéshozó információkat kaphat a tevékenységükről, mely az egész országra kiterjed. A zenekarok érdekei is azt kívánják a jövő közönségének megteremtése végett, hogy szoros együttműködés alakuljon ki közöttük. Szamosi Szabolcs közbevetette, hogy pillanatnyilag a kulturális alapellátásban az egyetlen erre alkalmas szervezet a Filharmónia, ám a forrásaik a megvalósításhoz nem elégségesek, így nem tudnak kellő színvonalon működni. Néhány rövidebb hozzászólás utalt arra, hogy az iskolák igényét lenne jó a meglévő tartalom mögé tenni, mert nem épült be a gyakorlatba a koncertlátogatás. Szükség lenne ennek bővebb kifejtésére az új NAT-ban (dr. Váradi Judit); illetve: nincs a feladatok mellé elégséges eszköz rendelve. Nem egy karmesternek kellene győzködnie az iskolaigazgatót az ügy fontosságáról, hanem a vezetésnek kellene válaszokat adnia a felmerülő kérdésekre, annál is inkább, mert a mai gyakorlatból a nonverbális kommunikáció képzése teljesen hiányzik (Hollerung Gábor).

A tanácskozás utolsó felszólalója az EMMI-t képviselő Lebanov József volt, aki az oktatásirányítás  szemszögéből mérlegelte a hallottakat. Biztosította a konferencia résztvevőit arról, hogy alapvetően egyetért a nézeteikkel. Nem titkolta, hogy sok olyan impulzus éri a vezetést, ami jól alátámasztott érdekeken nyugszik, legyen szó arról, miért nincs mindennapi matematika-oktatás, vagy miért hiányzik Vajda János a hetedikes magyar tananyagból. Minden ilyen igényt nyilván nem lehet kielégíteni, de a művészetek transzfer hatása miatt a konferencián megfogalmazott gondolatok valóban fontosak. Az új NAT eleme lesz az élményalapú oktatás, ám Lebanov József véleménye szerint döntéshozói szinten nem biztos, hogy kellően felismerik a zenekari koncertek jelentőségét. Abban viszont mindenképp tudnának segíteni a zenekaroknak, hogy a szövetségtől származó információkat eljuttatják az iskolákba.

A tanácskozás összességében jó hangulatban folyt, a jelenlévő szakemberek mindannyian a saját területük odaadó, agilis, jelentős személyiségei. A felmerülő gondolatok csak a kezdetét jelentik annak a megújulási folyamatnak, ami most elindulhat – ha sikerül azt jó helyen és jó időben kommunikálni, hogy a koncertlátogatás problémaköre nem egyezik meg azzal, hogy lesz-e sakk-szakkör az iskolában. Ide kívánkozik a mottóul használt Freund Tamás-idézet: „Az intenzív érzelmek mélyen égetik be az információkat. Érzelemgazdagságot csak katartikus élményekkel lehet elérni. Katartikus élményeket pedig csak a művészet oktatása és a művészetekkel való szoros kapcsolat eredményezhet.” További gondolkodásra ad okot, hogy a felszólalásokból úgy tűnt, nem teljesen tisztázott a Filharmónia Magyarország jelenlegi szerepe. Miért a zenekarok szerveznek ifjúsági hangversenyeket, ha létezik egy olyan szervezet, amelyet erre a célra alapítottak meg? Illetve: amennyiben valóban 50 000 forint költséggel szervezhetnek hangversenyeket, akkor mégis milyen koncerteket hallhatnak azok a gyerekek, akik ilyen szervezésben jutnak élményhez? Ezek minden bizonnyal szólókoncertek, így a nagyzenekari hangzással a diákok valószínűleg nem találkoznak. Akkor viszont hol van a helye a vezetés, az oktatásirányítás szerint a zenekaroknak az ifjúsági koncertek palettáján? – ezzel a kérdéssel máris eljutottunk oda, ahol a konferencia kezdődött. Válasz még nincs. (Mechler Anna)