Prof.emeritus Farkas Ádám, az MMA Oktatási, Képzési, Tudományos Bizottságának elnöke meghívására 2018. február 21-én Popa Péter részt vett a Bizottság ülésén. A „konzultáció az EDUCATIO programról, a köznevelésben betöltött szerepéről, fontosságáról” című napirendi pont keretében a szimfonikus zenekarok edukációs tevékenységéről tartott előadást. Az alábbiakban előadásának rövidített szövegét adjuk közre....
2020 decemebr 29-én rendkívűli közgyűlést tartott Szövetségünk, melynek során a tagszervezetek képviselői egyhangúlag támogatták a Concerto Budapest (Concerto Akadémia Nonprofit Kft.) korábbi tagságának reaktiválását.
Ugyancsak támogatta a tagság Kovács Gézának, a szervezet korábbi elnökének egyéni tagként történő meghívását, valamint általa a Szövetség képviseletét a nemzetközi szervezetekben.
A hivatásos szimfonikus zenekarok és énekkarok társulatai titkos szavazással a következő muzsikusoknak ítélték a 2016/2017-es évad legjobb zenekari-, illetve énekkari művésze díjat. Az okleveleket a Magyar Zenei Tanács állítja ki részükre:
Az évad legjobb zenekari művészei
Budafoki Dohnányi Zenekar:
Kalla-Tóta Hajnalka, II. hegedű, szólemvezető,
és Villányi Péter oboaművész
Kodály Filharmonikusok Debrecen: Héra András, kürtművész
MÁV...
Herboly Domonkos elnök levele Fekete Péter kulturáért felelős államtitkárnak a felosztási szabályzat szerinti támogatás felhasználásának halasztásával kapcsolatos állásfoglalás-kérés ügyében: Állásfoglalás kérése 2-2021-MSZZSZ
A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége 2017. november 14-én megtartotta a Budapest Music Centerben a szervezet rendkívüli, nyilvános közgyűlését, amelyen a 13.00 órától kezdődően megrendezett edukációs konferencia értékelése után áttekintették az időszerű zenei közéleti kérdéseket, így például a Pannon Filharmonikusok és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara körül kialakult helyzetet. A...






